2009. december 11., péntek

Vanília - nálam is :-)

Fűszer, mely eufóriával tölt el, mámorral, s mely visszaváltoztat szédülten vihogó kamaszlánnyá :-D Vanília.

Megérkezett! Tegnap! A Szepy által elindított lavina, láncreakció, maghasadás - minek nevezzem? - a végéhez ért, a küldemény a rendeltetési helyén van: nálam (illetve sok más emberkénél).



Izgatottan vártam. Egyre olvastam Szepy írásait, hogy mekkora izgalmat váltott ki belőle, amikor ő megkapta, aztán amikor szétadagolta, s közben majd' szétvetette az adrenalin.

Tegnap én is megértettem, pontosan megértettem, miről beszélt :-)) Átvettem, és rögtön kalapálni kezdett a szívem és remegett a kezem... Egy kicsi illatos csomagtól... Már a borítékot megfogva, de fel nem bontva érzett az átható illat! Kinyitottam, és felsikítottam, mint egy idióta. Egy marék vaníliától!! Ki érti ezt?!



Egész nap a vanília illatában ültem, és mélyen letüdőzve inhaláltam vele. Szédületes!


Egyes szálak már alkoholos fürdőben lubickolnak, gasztroajándék képében megérkezve majd a címzetteknek! A többi sorsán pedig szaporán töröm a fejemet.



Szepyke, köszönöm :-)

7 megjegyzés:

  1. Úgy látszik a vanília már csak ilyen:) Én is vigyorgó képpel néztem a postaládában,amikor a magam rendelt rudak megérkeztek.
    És amikor második alkalommal a postás megállított az utcán, hogy lenne itt valami: feldobódottan,hatalmas mosollyal az arcomon kérdeztem: megjöttek a vaníliáim?:D

    VálaszTörlés
  2. Viki, nekem volt öröm, de tényleg! És még mindig tart!:)) Sőt jön már felém a következő adag is!:))))

    VálaszTörlés
  3. Dortimcsi, mint valami narkó :-))) Hogy mit vált ki belőlünk, hihetetlen!
    Jaj de jó lehetett, ahogy megállított a postás! De helyes!


    Szepy, cuppantalak!!!

    VálaszTörlés
  4. Jaaaaj,tudom,hogy mit érzel!:-)))))

    VálaszTörlés
  5. Jaja...jófej, sármos ötvenes :) Ismer már egy ideje. Bár szegény a hivatalos leveleimet még a szüleim címére viszi, meg amíg Anyu otthon volt munkanélküliként,akkor 1-2 rendelésem is oda került,annak ellenére hogy én meg otthon vártam rá:D
    De azért szeretem:)

    VálaszTörlés
  6. Viki! Én is így voltam tegnapelőtt, amikor hozta a postás. És nálam is üvegben áll némelyik...

    VálaszTörlés
  7. Andi,ugye? :-)) Vissza a kamaszkorba :-))


    Dortimcsi, na neeeeeeee... Egy dögös postás :-DDD Egye fene, 1-2 ballépést elnéz neki az ember :-))


    Macus, de egyre jár többünk agya :-))) Jé :-))

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.