2009. május 7., csütörtök

Csokis perec

Gyerekkorom egyik nagy-nagy kedvence! Valamiért úgy emlékszem rá, hogy nagyon ritkán lehetett kapni, és óriási kincs volt, ha ajándékba kaptuk vagy ne adj' isten, vettünk a boltban egy dobozzal! Szent áhítattal majszoltuk, speciel én imádtam! Omlós, finom étcsokival, hmm...

Igyekeztem rekonstruálni az ízeket - miért vennénk boltit, ugye!? Az idő múlásával a perecek mérete arányosan elkezdett nőni, szégyen ide vagy oda, a pici perecek formázgatása közben elfogyott a türelem :-) Az ízén persze mit sem változtat!


Lefotóztam őket pucéran is, félvén attól, hogy a csokimáz alatt elvész a perec-jelleg. Ugyanis sülés közben a csini kis pereceim megnőttek!

Már eszegetés közben jöttünk rá egyszerre Zurammal, hogy mire hasonlít legjobban az íze! Bulgáriában ettünk egy Presztízs nevű csokis kekszet, még importáltunk is belőle, annyira isteni volt. Pont olyan! Legközelebb egyszerűen kinyújtom a tésztát, felvágom kis téglalapokra, megsüt aztán csokit rá!

Csokis perec

Hozzávalók:

  • 40 dkg liszt
  • 20 dkg margarin
  • 2 tojás sárgája
  • 12 dkg (por)cukor
  • 1 tk. sütőpor
  • 1 citrom reszelt héja
  • tejföl, amennyit felvesz (nekem 2 ek elég volt)

Tetejére:

  • 20 dkg étcsokoládé
  • 2 ek. olaj

A tészta hozzávalóit rugalmas tésztává gyúrjuk, s egy órára hűtőszekrénybe tesszük.

Lisztezett munkalapon egyforma kis darabokra vágjuk, majd mindegyik darabot vékony kis nudlivá sodrunk, s perec formára hajtogatjuk. Vigyázat, nagyon pepecs meló!

A pereceket sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, s előmelegített sütőben 10-15 perc alatt aranyszínűre sütjük. Kihűtjük.

A csokoládét az olajjal vízgőz fölött vagy mikróban összeolvasztjuk, s a pereceket egy ecset segítségével bevonjuk csokival. Őszintén bevallom, nálam az alja pucér maradt, csak a tetejüket "festettem" be csokival!

Hűvös helyre tesszük, míg a csoki újra megszilárdul. Két gáztepsinyi adag sül ki belőle.

Klasszikus mondat: jól zárható fémdobozban sokáig elálló sütemény :-)


11 megjegyzés:

  1. Ez csufsag!
    Nem volt eleg a sos perecbol? Mar ugyis elfogyott minden: liszt, tojas.
    Mehetek vasarolni.
    Es meg egy kerdes: mennyi ideig all el? :-)

    VálaszTörlés
  2. Bocs Edit :-) Változatosság gyönyörködtet: sós perec után jöhet a csokis verzió!

    Mennyi ideig áll el? Hááááááát :-D

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Hiába nyúlkálok nem tudom kivenni:-(.Gyönyörű!És ha lesz időm,ki fogom próbálni

    VálaszTörlés
  4. De ügyi vagy!!! Ez szupi ötlet! :)))

    VálaszTörlés
  5. Belly, nyújtózz :-)) De ehhez tényleg idő kell, úgy készülj!

    Ancsi, Max-szal együtt simán megcsináljátok! Ő biztos türelmesebben pöndörgetné, mint én :-))

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszik. Nekem ez a süti nem volt ismerős, pedig remek!

    VálaszTörlés
  7. Viki,
    én a magyar csokis perecre emlékszem, ami közelébe sem ér szerintem a Tiédnek- de abból sem tudtam soha eleget venni...Azt hiszem, a Győri Keksz gyártotta...De már nincs ilyen....
    Mennyi ideig pöndörgetted ezeket a gyönyörűségeket?

    VálaszTörlés
  8. Napmátka, a Pilóta keksz környékén volt anno a polcon :-) Mikor még dobozos volt a keksz. Háááát, jó régen!

    Trinity, sztem egyről beszélünk! A bolgár keksz az rendes keksz formátum volt, lapos, csokiba mártott.
    Most hogy így mélázok, talán a perecnek anno mogyoró is volt a tésztájában! Nem volt mennyiség, ami el nem fogyott volna nálunk! Imádtam!
    Egyébként túl sokáig :-)) Azért nőttek meg a végére :-)))

    VálaszTörlés
  9. Nyitom az ablakot, csak jó erősen lendítve dobj egy nagy adagot :-D

    VálaszTörlés
  10. Van még belőle?:) Nálunk már nem lenne...

    VálaszTörlés
  11. Garffyka, esetleg majd személyesen? Sosem voltam túl jó kislabdadobásból :-D Aug. 15.?

    Kata, még van 3 darab :-)) Elvégre csak ketten járunk rá, viszont annál szorgalmasabban!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.